Jubileumhoz érkeztek a mangalicatenyésztők!

2014.11.02 egyesületi hír

A Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete 2014. október 29-én tartotta a megalakulásának 20 éves évfordulójára rendezett jubileumi ülését a Parlamentben.

A rendezvényt, megtisztelte részvételével Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és több államtitkár is. Az egyesületi tagokkal és a meghívott vendégekkel együtt több mint 210 személy vett részt az ünnepi ülésen.

Dr. Fazekas Sándor az ünnepi beszédében a gratulációja mellett példaként említette a mangalicatenyésztők és az egyesület elmúlt 20 évi történetét és sikereit a magyar állattenyésztők számára. Tóth Péter a MOE elnöke az eredményeket ismertetve kijelentette, hogy a zömében kistermelők által „működtetett ágazat” árbevétele évente 10 milliárd forint fölötti, ami folyamatosan növekszik.

Az ünnepi ülésen a Miniszter 6, ma is aktív alapító tagnak és további 14 személynek – akik legtöbbet tettek a mangalica génmegőrzéséért –, emléklapot és bronz emlékérmet adott át. Az egyesület elnöke tiszteletbeli tagsági igazolást, erről szóló oklevelet és egy mangalica szobrot nyújtott át a Miniszter úrnak. A rendezvény állófogadással ért véget.

20 éves, jubileumi parlamenti ülés
20 éves, jubileumi parlamenti ülés
20 éves, jubileumi parlamenti ülés
20 éves, jubileumi parlamenti ülés
20 éves, jubileumi parlamenti ülés
20 éves, jubileumi parlamenti ülés
20 éves, jubileumi parlamenti ülés
20 éves, jubileumi parlamenti ülés
20 éves, jubileumi parlamenti ülés
20 éves, jubileumi parlamenti ülés